11.rész Meddig várjak?

~Itt ül az a lány akit évekig nem láttam. Próbálom visszaidézni az emlékeket, felszínre hozni az érzéseket. 

Azt érzem van esélyem, megpróbálhatom. De az idilli pillanatokba is könnyedén belerondíthat valaki. Nem tilthatják meg, nem vehetik el tőlem azt, ami az enyém. Mert Ő az enyém volt! Meg hát amúgy is..basszus én...~

~Abby~

Elveszi az eszem, nem tudok gondolkodni, tehetetlen vagyok. Magával visz az ár és egyszerűen nem tudok belőle kimászni. Nincsenek hangok, képek, érzések, gondolatok. Minden üres, szótlan, csendes. A levegő vibrál, a légzésem akadozik, a szívem egyre hevesebben ver.

A szemem lecsukom, ösztönösen  egyre csak közelebb és közelebb hajolok. Nem tudok uralkodni magamon, Harry feszeget egy határt, de egyszerűen lehetetlen ellent mondani az érzéseknek. Csak egy másodpercre nézek fel, szeme csukva, arca tökéletes, száján egy aprócska mosoly. Lehetetlen visszafordulni, ez a pillanat ezernyi emléket idéz fel bennem.

A nappaliban állunk, Liam minket néz. Kíváncsi tekintet, meglepett arc. Nem hisz nekünk. Pedig igaz. Szeretjük egymást, a kapcsolatunk nem lát akadályt. 

- Tudod egyáltalán? - kérdezi gúnyosan. Harry megszorítja a kezem.

- Miért, talán te tudod? - felhúzza a szemöldökét, megfordul és a konyhába indul. - Hm? - nem válaszol. Harry megrázza  fejét, elengedi a kezem, majd az emelet felé veszi az irányt. Tekintetemmel követem, amíg el nem tűnik a lépcsőfordulóban. Liam után megyek, a konyhaszekrénynél támaszkodik, egy pohár vízzel a kezében. Az asztalhoz lépek, kihúzom a széket, leülök. Liam leteszi a poharat. - Miért nem tudod elfogadni a döntéseimet? - sóhajt.

- Mert, nem! - értelmetlen választ kapok, nem tudok rajta eligazodni. Mindig is azt akarta, hogy boldog legyek. Az érdekeimet nézte, elfogadta a döntéseimet, nem szólt bele. 

- Hogy lehetsz ilyen? - elcsuklik a hangom. Hogy változhatott meg ennyire? Az érzéseim kezdenek a padlóra kerülni. A könnyeim már marják szememet. - Te tehetsz mindenről! - tekintetét felemeli mondatomra. Gondolkodik, töpreng, nem tudja mit mondjon. Egy képzeletbeli választás elé állítottam és nem fogom hagyni, hogy kibúvót keressen. Elegem van belőle. Az akaratosságából, a parancsolgatásából, abból is, hogy mindent elvesz tőlem. A boldogságot, örömöt, esélyt. 

- Senki nem kért meg rá, hogy velünk legyél. - hangja egyre erőteljesebb, izmai megfeszülnek, felém közeledik. Összerezzenek, lehajtom a fejem. - Te döntésed volt az, hogy itt maradsz. Tudtad, hogy lesznek nehézségek és nézeteltérések. Semmi sem könnyű! - könnyeim elkezdenek végigfolyni  az arcomon. Szeme szikrákat szór. - Nem azért jöttél, hogy elvond a fiúk figyelmét a munkáról, mindenkinek...

- Igazságtalan vagy! - vágok szavába és ezt az egy mondatot üvöltöm az arcába, majd felállok az asztaltól és kiviharzok a házból.

Pár másodperc volt az egész, de mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Nem gondolkoztam, elfutottam, gyáva voltam. Magára hagytam mindenkit, köztük azt is, akiért mindent megtettem volna. Harryt.

Sóhaj, majd még egy.

Másodpercek múltán ajkai súrolják az enyémet. Kezei a derekamra siklanak, magához húz. Az én kezeim sem tétlenkednek, hajába túrok. Csak épp hogy érinti az ajkamat, egy apró csókot ad, majd egy pillanatra elhúzódik, kinyitja a szemét.

~Harry~

Lassan kinyitom  a szemem, kicsit hátrébb ülök, kíváncsi vagyok az arcára. Hol szemeit, hol pedig a száját nézem. Egyszerűen lehetetlen ellenállni ennek a lánynak. Érzelemmentes arcára lassacskán kiül egy kis mosoly. Kezeim még mindig a derekán pihentetem, újból szeretnék minden távolságot megszüntetni köztünk. Abby egy pillantást vet a számra, majd egyre közelebb húzódik. Szívem a torkomban dobog, annyira boldog vagyok. Számomra hihetetlen, hogy évek múltán itt ül előttem. Újra érzem illatát, bőre puhaságát, csókját. Közelsége megnyugtat, egyszerűen elveszi az eszemet, nem tudok gondolkodni.

Ahogy elnézem semmit nem változott. Ugyanaz a tökéletes alak, gyönyörű arc, elképesztő kisugárzás. Egyszóval maga a csoda. Hihetetlen, hogy itt van, azt hittem már soha nem lesz alkalmam látni és elfelejthetem örökre.

Felé hajolok, lehunyom a szemem és próbálom kiélvezni a pillanatot. Beszippantom illatát, ami miatt sűrű végeláthatatlan köd alakul ki a fejemben. Minden sötét. Ajkamat gyengéden az övére tapasztom, egyik kezemmel a hajába túrok. Se kép, se hang.

Ne már! Kopognak, és nyílik az ajtó. Abby elhúzódik én pedig szikrákat szóró tekintettel meredek az ajtó felé. Liam az ajtófélfának dőlve támaszkodik, tekintete köztem és a mellettem ülő lány közt cikázik.

- Abby! Szeretnék veled beszélni. - kijelentésére mindketten felkapjuk a fejünket. Abby rám néz, majd feláll az ágyról és elindul. Figyelem, ahogy elhagyja a szobát, majd Liam-et követve becsukja az ajtót. Hátamra fekszek, a plafont bámulom, Liam elrontotta a pillanatot. Visszagondolva az előző percekre beleborzongok.

- Bejöhetek? - a hang irányába fordítom a fejem, Niall a folyosón várja engedélyemet. Bólintok, és belép a szobába. - Na? Sikerült megbékélned? - kíváncsiskodik. Az íróasztalnál lévő széket az ágy mellé húzza, majd leül. Felhúzott szemöldökkel várja a válaszomat. Én csak mosolygok, percek múltán egy aprót bólintok. - Jól van. Harry, neki is nehéz, ne nehezítsd meg jobban! - fenyeget meg ujjával majd elneveti magát.

- Rám nem gondolsz? - kérdezem cinikusan és széttárom a karom. - Szerinted nekem könnyű a közelségében lenni? Vagyis igen, rohadt könnyű, de nem sokáig tudom magam türtőztetni. - tapintok rá a lényegre. Próbálom eldugni mostani érzéseimet, mert félek, vörös fejem elárulna mindent. 

- Én elhiszem, de tudod, hogy Liam bizalmával játszadoznál. - igaza van. Aprókat bólintok és lehajtom a fejem. Niall feláll a székről, pár lépést tesz felém, majd leül az ágy szélére. - Csak próbáld meg! - veregeti meg a vállam. 

- A francba már! Tudod mennyire nehéz visszafogd magad?! Évekig nem láttam, nem tudtam róla semmit, mái napig fogalmam sincs arról, hogy miért ment el. Borzasztóan hiányzott! - emelek hangerőmön és próbálom kiadni mélyen megbúvó dühömet. A szöszi fiú elkerekedett szemekkel és összefont karral figyel. Egy pillanatra mintha megfagyott volna benne a vér, tekintete ide-oda jár. Egy mély levegőt veszek. 

- Hú! - sóhajt. 

- Nem fogom tudni visszafogni magam. - nem akarom bevallani, de igaz. Basszus! Én még most is szeretem ezt a lányt!                      

Drága Olvasók!

Sajnálom, de késtem egy kicsit! Kárpótlásul itt van ez a rész, remélem tetszik! Nagyon félek, hogy nem fogok megfelelni és elpártoltok mellőlem. Próbálok izgalmas, eseménydús részeket hozni. 

Áhhh fantasztikusak vagytok!! 1 hét alatt több mint 1000 oldalmegjelenítés!!!!! *-* Imádlak titeket!!!! Sok-sok köszönet!!! Ahogy láthattátok, lecseréltem a nevem. :D (ez viccesen hangzott)

Szóval, kitaláltam egy fantázianevet és felhagytam az 'álnévvel'. Írtam kis bemutatkozót, aki kíváncsi rám nyugodtan kérdezhet! :) (Az e-mail cím szerintem marad)

Köszönöm a komikat!!!! Elmondhatatlanul jól esnek és rengeteg erőt adnak!! KÖSZÖNÖM! <3 

Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után! :) 

Sok-sok puszi és ölelés!

DoLil xx