10.rész Még mindig

~Az érzések nehezen változnak. Próbáljuk megmagyarázni a múltat, az elkövetett hibát. De idők múltán be kell lássuk ez lehetetlen. Rég érzett hiány, szeretet, szerelem. Most jönnek a felszínre és nehéz velük megbirkózni. Csak a velem szemben ülő fiút figyelem, tekintetében - nehezen - de látom csillogni a reményt. Csak egy pillanatra veszem le róla a szemem és máris egyre közelebb érzem magamhoz.~

~Abby~

Egy egyszerű mozdulattal kicipzározza a bőröndömet, majd kikerekedett szemekkel fürkészi a halom ruhát és tisztálkodó szert.

- Ide költözöl? - hangos nevetésbe tör ki. Kínosan elmosolyodom, majd a legelső ruhadarab után nyúlok. Nem válaszolok és ez Harry-nek is feltűnik. A fehér szekrényhez sétálok, szenvedek a kinyitásával, Harry elhalkul majd megáll előttem. Elveszi a kezemből a ruhát majd egy mozdulattal kinyitja a szekrényt. A legfelső polcra teszi, majd felém fordul, zöld szemeit nem veszi le rólam. Percekig csak néz, majd megrázza fejét és a földre szegezi tekintetét. - Miért jöttél? - a szőnyeget kémleli, nem néz fel. - Ugye nem tudod mennyi mindent nehezítettél meg? - sóhajtok, nem akarom. Nem szeretném szomorúnak látni, azt hittem már túl tette magát ezen. Sarokba szorított, ennyit a titoktartásról. Az agyam pörög, a szívem hevesen ver, nincs kibúvó.

- Nem..ne mond...nem mondhatom. - nyögöm a szavakat, nem látom értelmét a hazudozásnak. -Szörnyen sajnálom! Bocsánat!- én nem akartam senkit eltaszítani magamtól. Most se akarok. Szükségem van a fiúkra. Harry felemeli fejét, gondolkodó tekintete égeti bőrömet.

- Ezt nem most kellene mondanod. - igaza van. Egy hülye ötlettől vezérelve hagytam itt őket. Csak is magamat akartam nyugtatni, hogy jobb lesz így. De az érzések nem múltak, egyre erősebbek lettek. Liam idegenkedő viselkedése kiakasztott. Nem találtuk a közös hangot, összevesztünk és elmentem. Se szó, se beszéd. Egyik napról a másikra felszívódtam, miközben egy kapcsolatot kellett volna újra összekaparjak a földről. -Itt hagytál. - egyhangú kijelentés, összefonja a karját maga előtt.

- Nem csak téged. - próbálom megmagyarázni a lehetetlent. Egy kapcsolatot tettem tönkre. Sőt..kettőt. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, egyszerűen eszembe se jutott az, hogy az érzései nem változnak. Azt hittem évek múltán majd minden lecsillapodik. Tegnap még azon izgultam, vajon Liam mit fog szólni érkezésemhez. Harry meg se fordult a fejemben. Hogy lehettem ilyen hülye?? Minden elkövetett tett vonzhat maga után rossz következményeket. Nem gondolkoztam. Elmerengésemből Harry léptei zökkentenek ki. Az ajtó felé sétál, lehajtott fejjel, gondolkodás nélkül utána indulok.

- Harry! Kérlek, várj! - nem reagál, léptei gyorsulnak és pillanatok alatt hagyja el a szobát. A folyosóra sietek, beront a szobájába majd egy erőteljes mozdulattal becsapja az ajtót. A sötét ajtó elé sétálok majd mozdulatlanul állok előtte, fogalmam sincs mit tegyek. Az ajtónak dűtöm a fejem, nem gondoltam, hogy ennyi problémával kell megküzdjek, ha visszajövök. Az élet nem egyszerű. Hú.. tipikus sablon szöveg, de sajnos igaz. A lépcső recsegésére felkapom a fejem és hangulatomat titkolni próbálom, mosolyra erőltetem a számat. Niall vidám tekintete máris jobb kedvre derít.

- Hahó. - vigyorog és megáll mellettem. Az ajtót nézi majd egy egyszerű mozdulattal lenyomja a kilincset. Nem nyílik. Felhúzza a szemöldökét majd rám néz. Tőlem várja a választ. - Már megint? - kérdezi és a szobám felé mutat. Értem célzását, megfordulok és a folyosó végéig sétálok. Niall követ, majd miután belépünk a szobába behajtja az ajtót. Az ágyhoz sétálok, leülök a szőke fiút követem a tekintettemmel. Kinyitja az ablakot, majd leül mellém. Langyos levegő szökik be az ablakon. Niall kérdő tekintete arra ösztönöz, hogy elkezdjem a beszélgetést.

- Nem tudom. Én hidd el, hogy elmondhatatlanul sajnálom, de már nem tudok mit csinálni. Így alakult. Ezt meg kell értse. - Niall sóhajt, tudja, hogy igazam van. A lepedőt kezdem gyűrögetni.

- Tudom, de látod, nem tudja. Nyugi, majd kiheveri. - mosolyog, a bőröndömön megakad a tekintete. - Még nem pakoltál ki? - kérdezi. Hát, hogy mindenki ezzel a pakolással van megáldva.

- Még nem. Sajnos mással kellett foglalkozzak. - fejemmel az ajtó felé mutatok. Niall egy aprót bólint.

- Jobb lesz, megbékél. - de mikor? Megvakarom a tarkómat és félholdas mosolyra húzom a számat. Talán igaza van és, csak várnom kell egy kicsit. Próbálok barátkozni a gondolattal. - Na, én megyek. - feláll az ágyról és egy pillanat alatt elhagyja a szobát. Leszállok az ágyról és folytatom a pakolást. A ruhákat a szekrénybe rakom, majd a tisztálkodási szereket az egyik polcra teszem. A törölközőt az ágyon hagyom, majd becsukom az ablakot. A kedvem nem akar változni, ahogy a lelkiismeretem sem hagy nyugodni. Határozott léptekkel indulok a folyosó felé, majd megállok a - már jól ismert - ajtó előtt. Szólni akarok, de nem tudok, a kilincsre helyezem a kezem majd egy egyszerű mozdulattal lenyomom. Meglepetten veszem észre, hogy nyitva van. Bátortalan lépéseket teszek előre, behajtom magam mögött az ajtót. Szétnézek, Harry az ágyon fekszik, nekem háttal. Gondolom alszik, megfordulok és megtolom magam előtt az ajtót, amikor egy nyöszörgő hang megállít. 

- Abby. - a nevem hallatán, a hang irányába nézek. Egy-két bizonytalan lépést teszek az ágy felé, majd a szélére ülök. - Nem harapok. - egy apró mosolyt erőltet a szájára. Közelebb ülök hozzá, szeme vörös, kisírt, haja kócos, hangja rekedt. Öltözködése pedig hiányos, próbálom nem a kidolgozott felsőtestét nézni. Tetoválásait szemügyre veszem, kínos hallgatás, rám néz. 

- Figyelj. - egy nagy sóhajjal indítom hosszú monológomat. - Nem szeretnék folyton a múltra hivatkozni, tudom nem gondolkoztam, hülye voltam. Viszont az élet megy tovább, mindenkinek jót tett ez a pár év. Úgy érzem, most a kapcsolatom, a jövőre nézve mindenkivel megfog erősödni. Köztük veled is. Ez..ez annyira bonyolult. - megrázom a fejem. Abby! Térj már a lényegre! - Azért, remélem továbbra is megmarad a barátságunk. - mosolygok rá.

- Szerintem te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. A te részedről lehet, de nálam ez még mindig több mint barátság. - Igen, tudom. Nálam is, de nem ezért jöttem. Segítenem kell nektek. - Tudom, hogy ezért kerestél fel újból minket, valamilyen szinten még te is szeretsz. - szeretné, ha azt mondanám igen. 

Visszagondolni, azokra a napokra...

Szerettük egymást, még ha ezt nem is mutattuk ki egymás előtt. Megpróbáltuk együtt, de mindketten tudtuk, nem lesz hosszú távú kapcsolat. Mindenkinek van egy álma, amit szeretne elérni. Az X-Faktor számomra egy lehetőség volt, de nem sikerült. Liam-et hibáztattam, nap mint nap veszekedések. Majd egyik nap már máshol feküdtem le. Minden kapcsolatot megszakítottam a fiúkkal. Most pedig, mint derült égből villámcsapás megjelenek. De hát, lehetett ezt szerelemnek hívni?

Elmerengek, pár perc múlva visszatérek a valóságba. Harry kíváncsi tekintettel várja a válaszomat. Közelebb hajolok hozzá és megölelem. Fejemet a vállára hajtom, beszippantom illatát, majd lehunyom a szemem. Kezei derekamra siklanak és egyre jobban szorítanak. Percek múltán elhúzódom, ő viszont egyre közelebb hajol. 

Kedves olvasók!

Elmondhatatlanul boldog vagyok!!!!! Nagyon de nagyon hálás vagyok a sok-sok hozzászólásért! Köszönöm! Imádlak titeket!!! Nem tudom mit csinálnék nélkületek, magatoknak köszönhetitek a részeket, mert Ti adtok erőt ahhoz, hogy folytassam! Az oldalmegjelenítések száma rohamosan nő! <3 Mindent nagyon szépen köszönök!! Próbálom a részeket eseménydúsabbra írni. :) Remélem elérem a hatást és kapok véleményeket. :) 

Nagyon de nagyon szeretlek titeket! 

Sok-sok puszi!

DoLil xx