19.rész Állat

~Nem tudok aludni. Egyszerűen nem jön álom a szememre.

Félek. Vagyis, izgulok. Nem tudom mi vár rám. Bár, nem is nagyon szeretném tudni. Talán csak viccelt, és rossz címet küldött el tegnap, hisz nem akar látni. Ezek a gondolatok keringenek ide-oda és közben várom, hogy álom jöjjön a szemeimre.~

~Louis~

Önfeledten járkálok a konyhában fel-alá. A whisky-s üvegen megakad a tekintetem. Elmosolyodom, majd a velem szemben lévő fiókból előveszek egy poharat és teletöltöm az itallal. Számhoz emelem, beleszagolok, kiráz a hideg. Erős illatát érezve iszok egy kortyot, majd még egyet. Az üres poharat a mosogatóba teszem. Leülök a székre. Jóleső érzés tölt el. Az alkohol hatására kicsit éberebb vagyok. Bekapcsolom a tévét, majd a kanapéra huppanok. A focimeccs pont most veszi kezdetét, még csak 11 óra van.

Magamon kívüli állapotba kerülve ugrálok a kanapén és az egyik csapat nevét kiabálom. Melegem van, nagyon is. Hányinger kerülget, mikor leszállok a bútorról. Forog velem a világ, nem látom a tévé képernyőjét, de már a lámpa fénye is sötétedni kezd. Imbolyogva indulok a szobám felé. Nem találom a lépcsőt.

- A francba is, hol van az a kibaszott lépcső? - kiáltom el magam és tovább tapogatózom a sötétben. A hányinger egyre jobban kerülget és forog velem a világ. Szédülök és nem látok semmit, hát nem a legjobb párosítás. A lábam beleütközik az egyik lépcsőfokba, megkapaszkodom a korlátban és megpróbálom az emeletre vonszolni magam. Felérve a lépcsőn egy hatalmas sóhaj szökik ki a számon. A falat tapogatom és a szobám ajtaját keresem. Nem tudom hol vagyok, és, hogy melyik oldalt kellene lennie annak a hülye szobának. Egy kilincsbe akad a kezem, így belököm az ajtót. Alkohol tömény illata, és cigifüst csapja meg az orromat.

- Áh! Megvan! - az ágyamhoz botorkálok, majd egy egyszerű mozdulattal rádőlök,

Szédülök és már most fáj a fejem. A hányinger csillapodik én pedig elalszom.

****

- Mi a jó szar? - hunyorítok az ajtó fele. A csengő hangja váratlanul ér, így amilyen gyorsan csak tudok kikászálódok az ágyból. A fejem fáj, de rohadtul. Alig látok valamit. 

A szobámban lévő tükör előtt megállok és a velem szemben lévő borostás, beesett szemű, egy szál gatyában álló fiút figyelem.  A fejemhez kapok amilyen gyorsan csak tudok, hisz a fájdalom nem kímél. 

- Megyek már! - kiáltom a bejárati ajtó felé. Kilépek a szobából és lesétálok az emeletről. Az ajtó előtt megállok, majd a kilincsre teszem a kezem és kinyitom. - A jó rohadt életbe. Te vagy az? - vakargatom a tarkóm és az előttem álló szőke lányról le se veszem a szemem. Arcát pír lepi el és próbálja kerülni tekintetem. 

- Öö... hát.. öö.. lehet, hogy talán egy kicsit..hogy is mondjam,..rosszkor jöttem? - kérdezi és a hajába túr. Ekkor esik, le és hiányos öltözetemre nézve kajánul elmosolyodom. 

- Dehogyis. Vártalak ám. - kacsintok és kinyitom előtte az ajtót. Zavarba jön, össze-vissza dadog. Tekintetemet próbálja kerülni. 

- Talán..lehet jobb lenne, ha kicsit később jönnék vissza. - mutat a kerítés felé, majd egy lépést tesz hátra. 

- Nem-nem. Mára beszéltük meg. Gyere be! - gondolkozik, vakargatja tarkóját, majd bizonytalan léptekkel bejön az ajtón. 

- Hát jó. - fújja ki a levegőt, majd körbepillant a házon. - Fúj. - mormolja az orra alatt, de nem sikerült valami halkan mondja így én is meghallom. Egy pillantást vetek én is a házra. A konyha tiszta, csak öt esetleg hat üres piás üveg hever az asztalon. A padlón pár szemét, a nappali se annyira koszos. Önelégülten elmosolyodom, mikor látom, hogy alig hagytam cigarettacsikket a nappaliban lévő asztalon. Tisztaság van, mit nyavalyog? Nézek a mellettem álló szőkére, aki meglepődöttségétől még mozdulni se bír. 

- Gyere beljebb. - mutatok a konyha felé. Ő viszont csak bámul.

- Csak, ha felveszel valamit. - mutat rám, majd vörösödve az ajtó felé fordul.

- Jaaj, ne legyél már ennyire ilyen. Még nem láttál pasit fél pucéron? - kérdezem poénkodva, majd hátat fordítok neki, és felmegyek az emeletre. A lépcsőfokokat kettesével szedem, berontok a szobámba és valami kevésbé hordott nadrág után kutatok. A föld tele van ilyen kincsekkel, így a legközelebbit felkapom, a szagáról azt tudom megállapítani, hogy tiszta. Magamra rángatom, majd elindulok vissza. Abby-t keresem, nem látom sehol. A konyhából hangok szűrődnek ki, így arra indulok. A szöszi az asztalon hagyott üres üvegeket szedi össze és górja a kukába. 

- Hé,héhé! Mit csinálsz? - kérdezem és az ajtófélfának támaszkodva figyelem, ahogy megfordul. Összerezzen hangom hallatán, és lassú mozdulatokkal felém fordítja fejét. Megint zavarba jön és nem tudja mit mondjon. Annyira eseten szegény. Ettől a gondolattól csak elmosolyodom, majd továbbra sem veszem le róla a szemem.

- Én csak, kilöktem ezeket. - mutat a kukában lévő üvegekre. 

- De senki nem kért meg rá. Mi vagy te? Bejárónő? - viccelődök, majd az egyik asztal melletti székre mutatok. - Hát jó. Tudod mit, ülj le. - sóhajt, majd kihúzza a velem szemközti széket. - Félsz? - felhúzom a szemöldököm és várom válaszát. Nem szól. Csendben ül és a ruhája szélét babrálja. Ekkor jövök rá, hogy még meg se néztem igazán, mennyit is változott mióta utoljára láttam. Nézzük csak, arca ugyanolyan, talán kicsit pirosabb most a kelleténél, haja szőke, régen is ilyen volt, alakja semmit nem változott. Szeme csillogó kék. Elmerengek, eszembe jutnak a régi idők, de a gondolatokat gyorsan elhessegetem és minden figyelmemet Abby-nek szentelem. 

- Szóval, kezdjük el gyorsan. - siettet és megköszörüli a torkát. 

- Miért is kerestél meg? - kérdezem rögtön az elején. Az ablak felé pillant, majd újból rám néz. Keresi a szavakat, nem tudja mit mondjon. 

- Mert.. azért mert... Nem tudom. - halkul el a mondat végére. Felnevetek.

- Hát akkor szia! - mutatok az ajtó felé, majd felállok a székről és az emelet felé veszem az irányt. 

- Várj. - hallom hátam mögül. Megtorpanok. - Ülj vissza! - mondja ellentmondást nem tűrő hangon. Elmosolyodom. Tetszik ez a hirtelen hangulatváltozása. Visszamegyek és leülök, karba teszem a kezem várom, hogy elkezdje. 

- Tehát, igazából, nem is tudom mit mondjak. Mert nem akartalak felhívni és nem szeretnék tőled semmit, de mégis kell a segítség és volt egy olyan érzésem, hogy ezt, majd tőled kapom meg, de lényegtelen. Hülye voltam, kár volt eljöjjek, csak egymás idején pazaroljuk. Bocs! - mondja, majd kitolja a széket és feláll. Az ajtó felé indul.

- Neked kell a segítség vagy nekik? - kérdezem és felé fordulok. Háttal áll nekem, leengedi a vállát.

- Nekik. - szinte suttog. Düh kerít hatalmába, idegesség lesz úrrá rajtam. Felállok a székből és Abby háta mögé állok, olyan közel, hogy leheletemtől kirázza a hideg. Nem fordul meg. A füléhez hajolok.

- Nincs közöm hozzájuk. - mondom fogvicsorgatva. Összerezzen. Egy pillanatig még levegőt sem vesz.

- Megyek. - megint suttog és elindul az ajtó felé, mielőtt megfogja a kilincset a keze után kapok. Bőre hideg és ez most szöges ellentéte az én dühben forgó, szinte forró érintésemnek. Megijed, újból összerezzen. Lassan megfordul, tekintete zavart és félelem keríti hatalmába. Hirtelen ötlettől vezérelve engedem el a csuklóját ő pedig villámgyorsan tépi fel az ajtót és hagyja el a házat. Mély levegőket veszek, próbálok lenyugodni. 

Összeráncolom a szemöldököm. Megijesztettem, fél. Pedig semmi olyat nem csináltam amiért oka lenne tartani tőlem. Vagy mégis? 

A konyhába megyek és kinézek az ablakon. A kerítés előtt áll és telefonál, percek múltán egy taxi jelenik meg, Abby beszáll és a kocsi elhajt. Sóhajtok. A szekrényhez megyek, előveszek egy poharat, majd whisky-t keresek. A poharat tele töltöm, majd lehúzom az egészet, hagyom, hogy az erős alkohol marja torkomat. Egy újabb kör után imbolyogva megyek ki a konyhából. Az intenzív ízre összeráncolom szemöldököm, majd elindulok a fürdőszoba felé. Folyamatosan Abby rettegő arca van előttem, nem tudom kitörölni az emlékezetemből. Megrázom a fejem, majd bemegyek a fürdőbe és nekiállok zuhanyozni.

~Abby~

Azóta is alig kapok levegőt és reszketek mint a nyárfalevél. Meglepődtem, nagyon megijedtem mikor arca egyik percről a másikra torzult el, hangja pedig megváltozott. Nem értettem mi történik, nem akartam ezt látni és hallani. Nem szeretnék még egyszer a közelébe lenni. 

Elég megrázó volt látni, hogy milyen ember lett belőle. Még hogy a fiúknak kell segítség? Hát akkor Louis-nak mire van szüksége? Egy gyors gyomormosásra, először is. 

Kifújom a levegőt, miközben arra gondolok, hogy mit fogok mondani a fiúknak. Azt se tudják, hogy egész nap hol voltam. Bár szerintem jobb lenne nem is tudnák, milyen oroszlánketrecbe szabadultam be. Az a mérhetetlen bűz, kosz és káosz, ami abba a házba fogadott undorító volt. Mi lehet annak az oka, hogy ilyen lett? Mindenesetre lemondtam róla és eldöntöttem, hogy nélküle keresek segítséget, nélküle oldjuk meg a problémákat. Nincs szükség egy ilyen iszákos állatra. 

A kocsi leáll alattam, én pedig kiszállok, a kapuhoz érve hallom, hogy csörög a telefonom. Ismeretlen szám. Felveszem.

- Jó napot! Abby Payne-t keresem. - nem ismerem fel a női hangot.

- Igen, én vagyok. Parancsoljon. - mondom, majd kinyitom a kaput és elindulok befelé. 

- Kérem jöjjön a kórházba, Louis Tomlinson-nal baleset történt és, ha jó tudjuk egy pár perce még önnel volt. - mondja a nő, én pedig a ház előtt állok lesápadva és nem tudom mi a jó francot csináljak. 

Halihó Manócskák!! :)

Itt vagyok újból, ahogyan ígértem, megjött a rész. :) Remélem örültök neki és tetszeni fog! :) Várom a véleményeket, mert nagyon jól tudjátok, hogy azok adnak erőt a továbbiakhoz és a folytatáshoz!! :) Köszönöm mindenkinek aki szán rám és a történetre időt!! <3 Imádlak titeket!! :)

Sok-sok puszi! 

DoLil xx