2015. jún. 21.

1.rész Szabad szárnyak

~Felesleges a magyarázat. Hiába próbálnék megoldást találni a menekülésre, most ez lehetetlen. Ha egyszer valamire igent mondok, azt már nem tudom visszavonni. Egy 'igennel' olyan lavinát tudunk elindítani amit nem igen lehet már visszafordítani. Hisz nem tudunk az időben utazni. Ha esetleg ez lehetséges lenne, akkor se tudnám megúszni a mindennapos felajánlásokat.~




~Abby~

Körülbelül 5 perce csak a levegővételét lehet hallani mindenkinek, egymást méregető tekintettel cikázik a szemük ide-oda. A tudat, hogy mióta itt ülök szótlan vagyok, még inkább arra ösztönzött, hogy ne szóljak bele a megbeszélésbe. Pedig pont egy olyan döntést készülnek meghozni, amihez az én hozzájárulásomra is szükség lenne. Bár eddig is megtudták oldani az ilyen ügyeket nélkülem, soha sem kérték ki a véleményemet, az életem nagy részét ők irányították. Mondjuk én sem szóltam bele, nem vagyok az a típus aki nyitott könyvként áll az emberek előtt és mindent megoszt velük. Más érdekeit vettem előtérbe, magamat ezzel háttérbe szorítottam minden alkalommal. Azt figyeltem másoknak mi a jó és hogy tudnék nekik segíteni. Egyszóval az a tipikus önzetlenül segítő ember vagyok.

A velem szemben ülő férfi kíváncsi tekintettel fürkész. Mintha azt várná, hogy mikor lát bele a fejembe és tud onnan kiolvasni valamilyen fontos információt, ezzel az üggyel kapcsolatban. Egy szóra várt. A beleegyezésemre. De ezt még jól átkellet gondolnom. Ha igent mondok közelebb leszek az álmomhoz, ha pedig nemet, akkor semmi nem változik. Maximum a lelkifurdalásom fog életem végéig zaklatni, hogy miért nem tudtam azt a rohadt lemezszerződést elfogadni. De félek. Mi van ha megint kudarcot vallok, ha megint azt mondják nincs elég tehetségem ehhez a karrierhez.
Azt érzem, hogy a levegő kezd kicsit kevés lenni idebent. Nem hiszem, hogy nagyon sok időt eltudok még itt tölteni, már csak azért is mert kezd kicsit kínossá válni ez a nagy csend. Mindenki engem néz és ez nyomasztó. Azon gondolkozok hogyan tudnám kicsit késleltetni ezt az aláírósdit. Elvégre még én sem gondoltam át mindent, a férfi arcáról azt szűröm le, hogy kezd fogyni a türelme. A mellette ülő asszisztensnő ujjaival kopogtatja az asztalt és tekintete ide-oda cikázik köztem és főnöke közt. Kezd kicsit idegtépő lenni a dolog, mintha belülről átvették volna az irányításomat, gátat szabva ezzel épeszű gondolkodásomnak, amire most elég nagy szükségem lenne. Nem tudtam levenni a tekintetemet a férfiról, akinek amúgy még a nevét is elfelejtettem. Annyi alakkal találkoztam ma, és annyi ember mutatkozott be, hogy egyszerűen lehetetlen volt lépést tartani velük.

- Akkor? Mire jutott Ms. Payne? - sóhajt egy nagyot a producer és elém tolja a szerződést. Szememmel végigfutom a sorokat. Döntenem kell. Úgy csinálok, mintha az életem végéről lenne szó, pedig ez egy nagyszerű ajánlat. Próbálom rávenni magam, de a kis gonosz mindig is ott bujkál és próbál ott kárt tenni az emberekben ahol csak tud. Most bennem is. A félelem nagyobb, így győzedelmeskedik felettem. Újra.

- Köszönöm, de most nem élnék ezzel a lehetőséggel. - fújom ki a levegőt mondatom végén. Felnézek a papírból, és a producer szemei szinte lángolnak az idegességtől. A düh és az értetlenség leolvasható volt az arcáról. Nagyon is. Azon töprengtem, vajon csak nekem mutatja meg ennyire negatív és ellenszenves oldalát vagy másoknak is ehhez van szerencséjük. Az asszisztens elveszi tőlem a szerződést és egy halom papír tetejére rakja. Talán ott szerepel azoknak az embereknek a listája akik hozzám hasonlóan nem fogadták el az ajánlatot. Ezzel próbálom nyugtatni magam, hisz nem kevés papír van ott. A férfi rám néz és gúnyosan elmosolyodik.

- Sajnálom. Pedig igazán nagyszerű dalokat írt. - lapozgatja a füzetet amiben életemben eddig írt összes dalom benne van. Igazán nagy kincs számomra. Nézem ahogy egy-egy oldal sarkát behajtja, majd egy újabb lapot vesz elő és elém rakja. Végigolvasom. Felnézek, megakarok szólalni de belém folytja a szót.- Nos, akkor ez esetben lenne még egy ajánlatom számára. - gúnyos mosolya mindent elárul. Próbálom tartani magamban a lelket és megőrizni minden lélekjelenlétemet, de ez igen nehéz egy ilyen társaság mellett.- Adja el nekem a dalait. - szerintem még levegőt is elfelejtettem venni egy pár másodpercig amíg is próbáltam feldolgozni mit kért tőlem.

- Mindet? - csak ennyit tudtam kinyögni, lekezelő hangneme után. Asszisztensével egymásra néztek majd a producer kinyitotta a füzetemet azoknál az oldalaknál amiknél kis jelölést tett.

- Hát én csak négy, esetleg öt dalra gondoltam. - húzta fel a szemöldökét értetlenül, mintha fel lenne háborodva azon, hogy ilyet mertem kérdezni. Válaszomra várva egy tollat ad a kezembe. Hisz számára mindegy melyik papírt írom alá, a lényeg, hogy ő így is úgyis jól járjon, elvégre tudhatta, hogy benne van a pakliban az is, hogy nemet mondok, ezért felkészült minden lehetséges ötlettel és ajánlattal erre a mai napra. Fogadni mernék, hogy tudta ezen az ajtón nem fogok úgy kilépni, hogy legalább egy általa adott ajánlatot nem fogadok el és nem írom alá valamelyik szerződését.

- Persze, nem titok. - húzza mosolyra a száját. Nem tudom miért, de nagyon nem szimpatikus ez az ember. Már az első perctől kezdve feszélyezve éreztem magam a társaságában, és ezt az ellenszenvet egész idő alatt érezni lehetett.- Ha eladod nekem, akkor szeretném valaki mással felénekeltetni, ha már te nem vállalod el. - lenéző tekintete elárulta, hogy nem gondolt ilyen gyengének és gyávának. De nem tudtam mit csinálni, nem akartam és kész. Ha a fejem tetejére állok se fogok tudni mikrofon elé állni még egyszer. Az a pillanat ami miatt nem merek, belém égett egy életre.

Az óra szinte már idegesítően hangos, a ketyegésén kívül semmi mást nem lehet hallani miután megint beáll a csend. Egy nap ennyi kínos helyzetbe még nem kerültem. Vagyis nem is hívnám kínosnak csak idegtépőnek. Az idő telik én pedig még mindig a tollat szorongatva gondolkozom azon jó döntést hozok e, jó ötlet e aláírni ezt a lapot. Vetek a producerre egy pillantást, akinek szinte már látom egyenként szétpattanni az ereit az idegességtől, és a türelmetlenségtől. Nem akartam húzni az időt, de hát neki már nem mindegy mennyi időt tölt el velem egy légtérben elvégre úgyis tudja, hogy alá fogom írni a hülye szerződését, miszerint dalaim 1/4 részét ő fogja birtokolni. 




Sziasztok!
Remélem tetszik az első rész, tudom nem nagyon olvassátok, mert a blogot nem tudják elérhetővé tenni az interneten, így ha esetlen valaki elolvassa egy megjegyzéssel esetleg biztathatna. *-* 
Nagyon örülnék neki.
DoLil xx

5 megjegyzés:

  1. Szia! Megint olvastalak, és meg kell hagyni, nagyot arattál! Siess a következővel! (feliratkoztam)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm! Nagyon hálás vagyok! Jó kedvre derítettél, ígérem sietek!
      Puszi
      Leila xX

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szia, nagyon tetszik a történet, pedig még csak most kezdtem el olvasni, rögtön magával ragadott engem a történet :) Nagyon remélem hogy még sok jó részt fogsz írni, én mindenesetre itt leszek, csak így tovább :)
    UI: remélem nem bánod de "Pitypang" név alatt chaten is írtam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! Nagyon nagyon hálás vagyok neked!!! Nagyon szépen köszönöm szép szavaidat!!! Remélem ezek után is hűséges olvasója leszel a blogomnak! Olvastam:) és válaszoltam is. :)
      Sok sok puszi!!
      DoLil xx

      Törlés