9.rész Hazudjak?

~Biztos mindenkinek van az életében egy olyan kérés amire legszívesebben 'nemet' mondana. 

Szerencsére a fiúk hosszú évek után még mindig szeretnek. Nem akarom ellenem fordítani őket. A titkokat, hazugságokat nem tarthatjuk magunkban sokáig, előbb-utóbb úgyis kiderülnek és minél később annál nagyobb ára van.~

~Abby~

- Sajnos, előbb-utóbb eljönnek azok a pillanatok, hogy idegileg kikészülünk, és nem a munka miatt. - a pólója szélét kezdi gyűrögetni, ami akaratomon kívül is felkelti a figyelmemet. - Ha valaki elhatározza magát, hogy kitart egy banda mellett, akkor a társai elvárják, hogy minden erejét tegye bele az előtte álló feladatokba. Azok a régi szép idők, amikor még magunkat mutatva állhattunk a színpadra, elmúltak. Louis-nál a kezdeti szünetek gyakoribbá váltak, és végül már csak a szoba falai között lehetett látni. A sok gyűlő nehézség nem akart megoldódni. Azt mondta, szünetre van szüksége. - kifújja az, eddig bent tartott levegőt és a tévé fekete képernyőjére néz, tekintete egy ponton megáll. Reakciómnak köszönhetően gyorsan oda kapom a fejem és egy kis bekeretezett képecskét próbálok jobban szemügyre venni. 6 ember. 5 fiú és 1 mentor. Elmosolyodom, mikor egy szép pillanat jut az eszembe.

- Véglegessé vált.? - kérdésem inkább kijelentésnek tűnik. Liam legörbíti a száját majd piciket bólogat.

- Nem tudtunk mit csinálni. Muszáj volt, nem változott volna. - nyugtatni akarja magát, szeretné, ha a bűntudata nem üldözné és tiszta vizet önthetne a pohárba. Szóval, kidobták. Miért?

A fiúk hangos kiabálása töri meg az eddigi csendet és másodperceken belül elém kerülnek. Mosolyognak, sőt vigyorognak. A konyha felé nézek, egy árva hangot se hallok, aprót bólintok és tisztázom magamban, hogy Paul elment, ezzel magamra hagyva a fiúkkal.

- Hú, rengeteg bepótolni valónk van, ugye tudod?! - a hang irányába kapom a fejem és Harry hatalmas szemei, szinte lyukat égetnek belém, huncut mosolya pedig elkezdi megmozgatni a fantáziámat. Naa! Abby! Térj csak vissza a földre, az unokatesód - akit mellesleg több éve nem láttál - itt ül melletted!

- Tudom is, hogy mi legyen az elő dolog. - a szőke fiú a konyhába indul, egy pillanatra eltűnik, majd egy fakanállal és egy spagetti tésztával áll az ajtóba. Harry megforgatja szemeit és karba teszi a kezét. -Abby! Éhes vagy? - kérdezi és elégedett mosollyal fordulok felé.

- Hát, tudnék enni. - nevetek és felállok a kanapéról. Végig vonulok a karamell színű folyosón és megtámaszkodom a konyhapultnál. - De, akkor én főzök. - elveszem a kezéből a fakanalat, utat enged nekem majd a tűzhelyhez állok. Nem tudom, hogy a fiúk ízlése egyezik e az enyémmel, de majd kiderül. A vajszínű pultot végig simítom ujjaimmal, majd a hozzám legközelebb lévő szekrényt kinyitom. Edény nincs, hát persze. Miért is lenne itt? A következő gesztenyebarna szekrény fogóját szorongatom, mikor valaki lépéseit hallom magam mögött.

- Balra a második. - kihúzza az egyik széket majd leül. Könyökével megtámasztja fejét, sóhajt, majd felém néz. Harry nyugodt tekintete engem kémlel. Nem szeretném feltűnően bámulni, így bólintok egyet, amivel szeretném megköszönni az előbbi segítségét. Kinyitom a megfelelő szekrényt és egy nagyobb, ezüst edényt teszek a tűzhelyre. Segítség kérően újból a velem szemben ülő fiúra nézek.

- Hát, igen. Régen jártál itt. - mondja, majd a hozzávalókat egy szempillantás alatt a konyhapultra teszi. Egyik kezemmel a hagyma után nyúlok másikkal pedig a kést veszem ki a helyéről. Harry egy vágódeszkát rak elém, majd visszaül az eddigi helyére. Megköszönöm. A hagyma intenzív illata könnyeket csal ki a szememből. Zsebkendő után kutatok, s miután kitapogatom anyagát egy határozott mozdulattal kirántom a zsebemből. Letörlöm könnyeimet, majd tovább csinálom a vacsorát.

****

Meghitt, családias pillanat. Elégedett tekintetek körülettem. A fiúk jóízűen eszik a főztömet, ami hihetetlenül nagy öröm számomra.

- Isteni, nagyon finom. - Niall csillogó szemekkel néz fel a tányérjából, majd újból egy falatot emel a szájához. A velem szemben ülő szőke fiú egy szempillantás alatt betakarítja a tányérján lévő ételt, hátradől a széken, majd a mellette ülő göndör hajú társát figyeli. Villámat a számhoz emelem, újabb falat. Lassan mindenki befejezi, és az eddigi csendet egy kis háttérzaj kezdi felváltani. Niall fülsértően tolja ki a széket, majd a mosogatóhoz sétál. -Amúgy.. - a szőke fiú megnyitja a csapot, mosogatni kezd. - Hogy-hogy itt vagy? - kérdezi, kíváncsivá téve ezzel mindenkit. Lenyelem az ételt. A főhelyen ülő Liam felé fordulok aki egy apró bólintással és hirtelen felhúzott szemöldökével tudatja velem, nem szeretné, ha valami újat mondanék. Értem célzásait, tányéromra nézek és egy újabb falatot kezdek összekapargatni.

- Hiányoztatok! - közömbös kijelentésemmel nem mindenki elégedett.

- Valami oka mégis van annak, hogy eljöttél ide. - fejezi be a vacsorát Harry, majd egy korty víz után újból rám néz.

- Különösebb oka nincs, egyszerűen már kíváncsi voltam rátok. Meg hát, nem szeretnék egész életemen keresztül haragban élni valakivel. Szükség volt a békülésre, és úgy gondoltam már rég itt az idő. Tudom, még nekem is furcsa, hogy egyik napról a másikra megjelenek és felszínre hozva a régieket betoppanok újra az életetekbe, de higgyétek el más okok, mindig is fognak a háttérben állni.

- Történt valami? - hirtelen jött félelem uralkodik a légtérben, elmosolyodom, nyugtatva ezzel mindenkit.

- Majd fog. - nevetek és az utolsó falatot is bekapom. Liam a példámat követve fejezi be a vacsorát majd a hűtőhöz sétál. A fiúk egy időben indulnak a nappali felé. Tehát enyém a mosogatás. Sóhajtok, majd elkezdem összeszedni a mosatlan tányérokat és poharakat. Megnyitom a csapot, mikor valaki belép a helyiségbe és hangját meghallom magam mögött.

- Köszönöm! - csak bólogatok értetlenül és nem tudom felfogni mit kért tőlem. A tiszta tányérokat a csöpögtetőbe teszem, majd figyelem ahogy a vízcseppek versenyszerű gyorsasággal folynak le az edényekről, majd gyűlnek össze, a kis mélyedésbe. - Nem szeretném ha.. ha tudnák hogy igazából miért jöttél. - halk hangja vízhangként cseng a fülemben. - Örülnék neki, ha nem mondanád el nekik. Szeretném, ha abban a tudatban élnének, hogy nincs szükségünk segítségre. Magabiztosnak kell mutassam magam előttük, hogy ők is erőt kapjanak a folytatáshoz. Nem állhatunk meg, nem szabad. - értetlenül állok a mosogató mellet, szemeim, mondatai hallatán elkerekednek. 

- Hazudjak? - teszem fel a számomra megválaszolhatatlan kérdést. Nem tud olyat mondani amivel rávenne erre. Nem szeretném a fiúkat magamra haragítani. 

Vannak olyan emberek akik képesek a hazugságra, képesek megbántani a másikat. De nem gondolnak a következményre. Egy hirtelen kimondott rossz szó, vagy mondat akár örökre is megpecsételheti a kapcsolatot. Sajnos már nagyon jól tudom, hogy milyen, ha évekig haragban vagy egy olyan személlyel aki életed során mindig is fontos volt számodra. Nem szeretném elveszíteni a barátaimat. 

- Nem arra kérlek. - lép mellém. -Csak egy ideig ne beszélj arról, hogy miért is jöttel ide. Rendben? - kérlelő tekintete nem hagyja, hogy mást válaszoljak. 

- Megpróbálom. - egy halk köszönöm hagyja el a száját, majd megfordul és kilép a konyhából. Pár perc töprengés után én is elindulok, és az emelet felé veszem az irányt. A lépcsőfordulóban meglátom a fiúkat. A kanapén ülnek és a tévét bámulják, egyszer-egyszer felkiáltanak szurkolva ezzel a focistáknak. Mindenki a meccset nézi kivéve Harry. Szememmel pásztázom a házat, de sehol sem látom, elindulok. A fa néhol nyikorog talpam alatt. Az emeletre érve a szobámat keresem, egy nyitott ajtót pillantok meg. A szőnyeget követve indulok el a folyosón. Befordulok az ajtón, de rossz szobában találom magam. A fal kellemes kék színű, az ajtóval szemben egy nagy francia ágy, felette pedig képek. Oldalt egy hatalmas ablak, mellette egy könyves szekrény. A sötétbarna bútor tele van könyvekkel és cédékkel. A szekrény mellett egy hatalmas komód, amit színes fényképek díszítenek. A falon itt-ott poszterek, egy-egy sarkot pedig színes virágok dobnak fel. Az egyik sarokban egy íróasztal, tetején egy laptop. A géppel szemben pedig ott ül az elveszett göndör. Harry kíváncsian fürkész tekintetével, mosolyog, majd percek múltán feláll az asztaltól és elindul felém. Megáll.

- Hát te? - kérdezi mókásan. - Keresel valakit? - az ajtófélfának támaszkodik, karját összefonja maga előtt. 

- A szobámat. - mosolyodom el kínosan, majd kifordulok a szobából. Harry ellöki magát az ajtótól majd követ a legutolsó szobáig. A karamell színű szoba kellemes érzést kölcsönöz. - Még nem pakoltam ki. - a földön fekvő bőröndömhöz lépek. 

- Szívesen segítek. - guggol le mellém és a bőröndöm cipzárja után nyúl.

Halihó!

Mélységes bocsánatotokat kérem, amiért nagyon sok ideig nem hoztam részt, de egyszerűen nem volt rá időm. Szerencsére sikerült összeszednem magam, úgyhogy mostantól - ha minden igaz - rendszeresen lesz rész. Mégpedig péntekenként, szombatonként esetleg vasárnaponként.

Borzasztóan hálás vagyok nektek amiért kitartotok a történet mellett és mellettem is! Köszönöm szépen a kommenteket az előző részhez!! Imádlak titeket! Valamint nagy nagy köszönet jár a 7. rendszeres olvasómnak is! Köszönöm, nagyon hálás vagyok, remélem a történetek után hagysz nyomot magad után! :)

A sok-sok oldalmegjelenítésnek elmondhatatlanul örülök! Több mint 2400 *-* Köszönöm szépen, hogy mellettem vagytok! 

Remélem véleményeteket most is leírjátok. :)

Jó hétvégét, sok-sok ölelés és millió puszi!

DoLil xx