2016. márc. 23.

17. rész Meggondolatlanul

~Már nem vagyok önmagam. Megváltoztam a körülöttem lévők hatására. Gondolkodás nélkül cselekszem, rohanok, nem figyelek a másikra. 
Tudom, hogy ez nem vezet sok jóhoz, de a barátaimért és a családtagokért bármire képed vagyok.~

~Abby~

Lassan 1 hét telt el azóta, hogy szorosabb kapcsolatunkat megszakítottuk egymással. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék vissza azokra a percekre. Görcsbe szorul a gyomrom és a légzésem is akadozni kezd.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy túltegyem magam a történteken. Niall szavai azóta is válasz nélkül keringenek és nehezen tudok pontot tenni a végére. A ház egyik sarkából sétálok ide-oda, nehezen találom a helyemet, nem tudok úgy beszélni a fiúkkal mint régen, romlik a kapcsolatunk. Nem tudom mit higgyek. A napokban eléggé beletemetkeztek a munkába és folyamatosan dolgoznak, nem állnak meg. 
A szobámban állok az ablak előtt. Nagyon szép idő van, süt a nap, tiszta az ég. A kabátomat pillanatok alatt kapom le a szék karfájáról, majd átlépem a küszöböt és végig sétálok a hosszú folyosón. Niall szobája előtt elhaladva hallom meg a gitár hangját. Dudorászva megyek le a lépcsőn és a konyha mellett elhaladva odaköszönök a fiúknak. Liam mosolyogva int egyet, majd belekortyol reggeli kávéjába. Harry köszönése nehézkesen jön ki a száján, az orra alatt mormol valamit, majd feláll a székről és bosszankodva az emelet felé indul. Liam széttárja a karját és megrázza a fejét.

- Ne engem kérdezz. - mondja halkan, majd leül az asztalhoz.

- Nem lényeg. - intek neki és tovább megyek. Az ajtó előtt megállok, felkapom a cipőmet, majd kimegyek a házból. A szellő megcsapja arcomat, virágillat lepi el az utcát, a nap sugarai visszaverődnek az útszéli pocsolyákban. Igazi tavaszias idő van.
Nem tudom merre induljak, céltalanul bolyongok a kis utcán. A szomszédok a kertben munkálkodnak, a gyerekek az utcán labdáznak. Felhőtlenül vidám emberek mellett haladok el, aminek hatására az én kedvem is egyre jobb lesz.
A közeli parkba veszem az irányt. Menet közben a mellettem elhaladó emberek arcát figyelem. Egyesek mosolyognak, de ilyet csak ritkán látni, mások közömbös tekintettel rohannak. Mindenki siet. Régebben ez szokatlan volt. Nem értettem miért rohan mindenki. Mára már sejtem. Még, ha nem is tudom a valódi okot, de átérzem helyzetüket. Én is belecsöppentem ebbe az életbe, ma már nincs megállás. A fiúk gőzerővel dolgoznak körülöttem, szinte levegőt venni nincs idejük. Egy pillanatra se állnak meg. Nincs alkalmuk arra, hogy átgondolják az életük minden pillanatát. Lehet, hogy egyes dolgokat ok nélkül, tudatlanul cselekszenek és csak később döbbennek rá arra, mekkora hibát is követtek el. Egy élet nem elég arra, hogy mindent kipróbáljunk amit csak szeretnénk, nem elég arra, hogy felhőtlenül boldogok legyünk. Mindig jön egy rossz, egy negatív dolog. Semmi sem történik ok nélkül, nincsenek véletlen dolgok. A fájdalmat, a kegyetlenséget mindenkinek el kell viselni, meg kell tanulni, hogyan legyünk úrrá az érzéseinket.
Azóta is furcsállom Harry viselkedését, nem tudom mi változhatott egyik napról a másikra. Az érzelem nem múlhatott el, nem változhatott meg a gondolkodása. Talán a munka miatt, azt gondolja, így egyszerűbb lesz. Szeretném én is könnyebbé tenni helyzetüket, szeretnék segíteni.
A parkba beérve a legközelebbi pad felé veszem az irányt. A fák szinte meghajolnak az emberek előtt, a virágok díszítik útjaikat.

- Óh..sajnálom. - ütközik belém egy fiatalember, kizökkentve ezzel gondolataimból. Szaporán veszi a levegőt, biztosan kimerítette a futás. Egy könnyed mozdulattal végignézek rajta. Sport felszerelés, fekete térdnadrág, szinte szemet bántó sárga trikó. A zene még most is bömböl a fülhallgatójából, amit egy könnyed mozdulattal kiránt a füléből. A telefonja után kutat, majd miután megtalálja, kikapcsolja a zongorajátékot és zsebre rakja a készüléket. 
Próbálja felvenni a szemkontaktust, de kusza hajáról nem tudom levenni a szememet. 

- Jaj..igen, ö, semmi baj, figyelmetlen voltam. - dadogok és egy kósza tincset a fülem mögé rakok. 
Már éppen indulni akarok tovább, amikor megtöri a csendet telefonom zörgése. A zsebemben kutatok és egy egyszerű mozdulattal előrántom. Elhúzom a megfelelő irányba a nyilat, majd a fülemhez emelem a készüléket és várom, hogy valaki beleszóljon, eközben, fejemmel intek a fiatalembernek, aki mosolyogva tovább indul. 

- Szia Abby! - Niall fülsüketítő hangja átlyukasztja a dobhártyámat, így távolabb tartom a fülemtől, majd sétálok tovább.

- Niall, miért kerestél? - kérdezem, majd percekig várok a válaszára. 

- Jaj, csak azért hívtalak volna, hogy nem lenne kedved meglepni egy kis kajával? - könyörgése hamar meghatja szívemet, így kérdés nélkül igent mondok. 

- Persze, szívesen. Akkor majd találkozunk. - szakítanám meg a vonalat, de a szöszi fiú megállít.

- Abby, várj! Nem tudod esetleg.. hogy.. mi a baja Harry-nek?. - felhúzom a szemöldököm, kérdése váratlanul ér. 

- Nem, sajnálom. - remélem megelégszik közömbös válaszommal. 

- Oh, pedig reménykedtem benne, hogy te tudni fogod. Mióta reggeli közben felment a szobájába, azóta nem mozdul ki onnan. Liam pedig kezd az agyamra menni, hiszen engem szapul, hogy miért nem tudom felvidítani a göndört. Egy óra múlva stúdióba kellene menjünk, de nélküle nem tudunk. Óh Abby, az unokatesód teljesen ki van. - sóhajt. 

- Nagyon sajnálom Niall, de én nem tudok mit csinálni. Nem szeretnék megint belekerülni abba a csapdába, amiből most próbálok kimászni. Remélem megértitek. - csend van a vonal túlsó végén. - Ahj Niall. Mit akarsz mit csináljak? - kérdezem hosszas várakozás után. 

- Nem tudom Abby, tényleg fogalmam sincs. Talán... nem is tudom, megpróbálhatnál segítséget szerezni, csak amíg Liam is visszanyeri az erejét és újból a csapat élére tud állni. 

- Ilyen nagy a baj? - meglepnek Niall szavai. Azzal tisztába voltam, hogy Liam kezd fáradni, de hogy ennyire rossz a helyzet azt nem gondoltam volna. 

- Sajnos igen. Azt reméltem, hogy tudsz segíteni. - hatalmas sóhaja megfájdítja szívemet. 
Megállok a járda közepén és az előttem lévő plakátot figyelem. A 3 fiú reménnyel teli mosollyal néz vissza rám. Szeretném ezt a vidámságot látni az arcukon.

- Hidd el Niall, megoldjuk. - mondom határozottan, majd leteszem a telefont. 
Nem tudom mi ütött belém, fogalmam sincs mit csinálok. Nem gondolom át tetteimet, nem foglalkozom a következményekkel. Ész nélkül nyitom meg a névjegyzéket és görgetem le a neveket az L betűig. Nem figyelek a körülöttem lévőkre. Csakis a cél lebeg a szemem előtt. Egy ötlet, amivel változtathatok a fiúk életén. Csak arra gondolok, hogy segítsek nekik. 
Nem akarom elveszíteni őket újra, minden erőmmel azon vagyok, hogy helyrekovácsoljam a széthullott kapcsolatot.
Már több éve nem nyomtam meg azt a gombot ami a neve fölött villog. Gondolkodás nélkül bökök rá, a kis zöld telefonra, ezzel elindítva a hívást. A telefont a fülemhez emelem. Kicsöng. Csak csörög. Csörög. Csörög. Nem veszi fel senki, de még mindig csörög. Az szívem dobogása kezd lecsillapodni minél többször hallom csörögni a telefont. Nincs válasz. Még mindig csörög. Várok.

- Haló! - évek óta nem hallott hang cseng most vízhangként a fülemben. Az adrenalin szintem megemelkedik, a szívem gyorsabb tempóra kapcsol. Az agyam leblokkol. Egy normális mondatot nem tudok kiejteni a számon. Tehetetlenül tartom a telefont a fülemnél. A másodpercek perceknek tűnnek, a percek pedig óráknak. 
Egy örökké valóság telik el addig, amíg végre sikerül erőt vennem magamon és beleszólok a telefonba.

- Szia! Abby vagyok. 

Drága, drága olvasóim!
Áh, szörnyű vagyok tudom, sőt még annál is rosszabb!!!! 
NE HARAGUDJATOK RÁM, ezért a soksoksoksok késésért. Meg se merem nézni a naptárat, hogy mióta nem hoztam nektek új részt. 
A kis csapat azóta is bővült és Isten hozott mindenkit!!! Remélem még számíthatok rátok és mellettem vagytok! Nagyon nagyon sok erőt adna, ha leírnátok a véleményeteket és jönnének kommentek! <3 
Jön a szünet, úgyhogy nagyon remélem, hogy lesz időm még egy részt felrakni, csak, hogy kárpótolni tudjalak benneteket. 
Tudom ez a rész nem lett a leghosszabb, és a legeseménydúsabb, de remélem elnyeri a tetszéseteket. :) 
Egy kis statisztika a végére: 17 rendszeres olvasó *-* <3 ééés 11.232 kattintás *------* Wow!! Imádlak titeket!!!!!
Sok-sok, sőt millió puszi!!!
DoLil xx

2 megjegyzés:

  1. Drága!

    Jól eltűntél, mit ne mondjak! :) Nagyon jó rész volt, mint mindig, és úristeeen, kíváncsi vagyok Abby mit talált ki, és van egy sejtésem, hogy kit hívott fel... :)

    Siess a következővel, és még egyszer aaannyira örülök, hogy végre felbukkantál! :)

    xx Lily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lily B!
      Ne haragudj a nagyon nagy késésért, bevallom nem voltam hűséges a bloghoz és az olvasókhoz, de szeretném rendben hozni a hibáimat, és remélem sikerül.
      Elmondhatatlanul örülök neked és köszönöm a kommentedet!!!! Szörnyen hálás vagyok!!! Remélem a blog többi olvasója nem fog elpártolni a történet mellől és mellőlem.
      Megpróbálok mindent pótolni és sietek!!! :) :)
      Sok-sok puszi!!!
      DoLil xx

      Törlés